2021. június 22-én megrendezésre került az Anyagtudomány és Technológia Tanszék és a Gillemot László Szakkollégium szervezésében az V. Anyagtudományi verseny utolsó fordulója. A verseny szervezésében aktív szerepet vállalt szakkollégiumunk vezetősége, tagjaink pedig szép számban képviseltették magukat versenyzőkként.A verseny első fordulójában a résztvevőknek egy a témába vágó teszt kitöltése volt a feladatuk, a második fordulóban, pedigContinue reading „Anyagtudományi verseny”
Szerző archív bejegyzése:glsz-admin
Videószerkesztő kurzus
2021 tavaszi félévében a Gillemot László Szakkollégium két kurzust is szervezett. Az egyik a 16 órás videószerkesztő kurzus volt, amelyet a vírushelyzetre való tekintettel online szerveztük meg.A kurzus 2 alkalomra bontva valósult meg, az első alkalomra április 30-án, a másodikra május 22-én került sor. Tudását dr. Zsiros László Róbert adta át nekünk, aki az onlineContinue reading „Videószerkesztő kurzus”
Látogatás a Pylon-94 Kft. üzemébe
A Szakkollégium 2021. május 21-én Zalaegerszegre látogatott a Pylon-94 Kft. üzemébe. Nagy örömünkre szolgált, hogy a régóta tervezett látogatás megvalósult, hiszen ilyen messzire nem egyszerű egy utazást megszervezni.Az eseményen 9 tagunk vett részt. Ez a szám jónak mondható, hiszen ebben az időben az egyetem távoktatás rendszerében működött, a hallgatók jelentős része pedig otthon volt.A látogatásContinue reading „Látogatás a Pylon-94 Kft. üzemébe”
XXIX. Nemzetközi Gépészeti Konferencia
2021. április 23-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztályának szervezésében megrendezésre került a XXIX. Nemzetközi Gépészeti Konferencia (OGÉT), melynek célja, a magyar műszaki értelmiség szakmai színvonalának emelése, a kutatási munkára ösztönzés, a nemzetközi magyar nyelvű tudományos kapcsolatok ápolása és a magyar műszaki nyelv művelése. Ezen célok a Gillemot László Szakkollégium céljai között is szerepelnek, ezértContinue reading „XXIX. Nemzetközi Gépészeti Konferencia”
XXVI. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka
2021.03.18-án a XXVI. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakán tagjaink 6 előadással képviselték a GLSZ-t. Az esemény online videokonferencia formájában volt megtartva. A délelőtt folyamán plenáris előadások, és kiskoncert volt a program. Ebéd után 5 szekcióban összesen 36 darab tíz perces előadás hangzott el, melyekből angol és magyar nyelvű publikációk születtek. Előadó tagjainknak gratulálunk, és köszönjük, hogyContinue reading „XXVI. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka”
Szív- és érrendszeri megbetegedések Magyarországon
2021. február 23-án rendeztük meg a Szív- és érrendszeri megbetegedések Magyarországon című pódiumbeszélgetésünket. Az esemény során három olyan szakembert fogadtunk előadóként, akik a témához kapcsolódó három különböző területen tevékenykednek; Dr. Zrubka Zsombor egészségügyi közgazdászt, oktatót, Dr. Oláh Attila kardiológust és Károly Dóra egészségügyi mérnököt. A járványhelyzetre való tekintettel az eseményt a Microsoft Teams felületén bonyolítottukContinue reading „Szív- és érrendszeri megbetegedések Magyarországon”
Kutatók Éjszakája 2020
Szegmensek az anyagtudomány világából címmel idén, a pandémiás helyzet miatt, az online térben vettünk részt a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozaton. Összesen hat videót tettünk közzé, amelyek némelyike otthon is elvégezhető kísérleteket, míg mások az ipari gyakorlatban is alkalmazott gépeket és gyártástechnikákat mutatnak be. Minden korosztály megtalálhatta a neki tetsző tartalmat. A videók elérhetőségei az alábbi cikkbenContinue reading „Kutatók Éjszakája 2020”
Tudományos Diákköri Konferencia 2020
Nagy örömmel jelentjük be, hogy az idei Tudományos Diákköri Konferencián számos tagunk vett részt és szerepelt eredményesen a BME Anyagtudomány és Technológia Tanszék szekcióiban. Az alábbi tagoknak gratulálunk az elért kiváló eredményekért: Anyagtudomány és Technológia szekcióban: I. helyezést ért el Leveles Borbála „A töltőanyag méretének és arányának hatása bimodális kompozit fémhabok mechanikai tulajdonságaira” című TDKContinue reading „Tudományos Diákköri Konferencia 2020”
8th International Conference on Advanced Materials and Structures
2020 októberében tagjaink rövid előadások keretében képviselték szakkollégiumunkat – a helyzetre való tekintettel – idén online megtartott 8th International Conference on Advanced Materials and Structures eseményen. A mi előadásainkon kívül más, érdekes és hasznos kutatásról is szó esett, melynek köszönhetően az esemény nagyban hozzájárult tagjaink tudományos és szakmai előre lepésében. Az előadások előtti este, családiasContinue reading „8th International Conference on Advanced Materials and Structures”
Gillemot László Szakmai Nap
2020. október 7-én névadónkra emlékezve megtartottuk első Gillemot László Szakmai Napunk. Az eseményt Gillemot professzor mellszobrának megkoszorúzásával nyitottuk, majd ezt követően négy szakmai előadást hallgathattak meg az érdeklődők, amelyek az anyagtudományhoz kapcsolódó ipari problémákat tártak fel. Külön köszönettel tartozunk a Gillemot családnak, akik a koszorúzáson vettek részt. Ezen felül köszönet illeti az előadókat is. AzContinue reading „Gillemot László Szakmai Nap”