Szakkollégiumunk kilencedik alkalommal rendezte meg az Anyagtudományi Versenyt két kategóriában: középiskolásoknak és egyetemistáknak.
A verseny első fordulójának feladatait március 20-áig lehetett kitölteni mindkét kategóriában. Ez az online forduló két részből állt: egy anyagtudományi tesztből, valamint egy képes kérdéssorból. Természetesen a két kategória indulói eltérő kérdéseket kaptak. A feladványok számos témakört érintettek, többek között: roncsolásos és roncsolásmentes anyagvizsgálatot, hegesztési eljárásokat, anyagszerkezettant és hőkezelési eljárásokat.
A legeredményesebben szereplő csapatok meghívást kaptak a második fordulóba, ahol a feladatok már komolyabb felkészültséget igényeltek. A középiskolásoknak egy szabadon választható anyagtudományi mérést kellett elvégezniük és azt teljes körűen ledokumentálniuk. A zsűri itt a kreativitást és a jegyzőkönyv minőségét értékelte. Több csapat videós dokumentációt is készített a méréséről, amit a bírálók külön pontszámmal jutalmaztak. Ezzel szemben az egyetemistáknak fémes anyagtudományi jelenségekhez kapcsolódó demonstrációs eszközöket kellett kitalálniuk és 3D-s modell szintjén létrehozniuk, valamint ezek működését elméleti szinten leírniuk.




A döntőbe 10 középiskolás és 5 egyetemista csapat kapott meghívást. A két kategória fináléja eltérő napokon zajlott. A középiskolai döntőre június 5-én került sor a BME MT épületében, egy egész napos rendezvény formájában. A délelőtt folyamán elméleti feladatokkal mérték össze tudásukat a diákok, ehhez előre kiadott tananyagok nyújtottak segítséget. Kitöltöttek egy kvízt is szakkollégiumunk névadójáról, Gillemot Lászlóról, amelyhez kaptak egy szóbeli bemutatást a versenyzők.

Ezt követően közösen ebédeltünk az egyetemi menzán. Amíg a diákok és kísérőik az ebédjüket fogyasztották, addig a szervezői csapattal előkészítettük a délutáni gyakorlati fordulót. A délután folyamán a csapatoknak több standon végigmenve, különböző gyakorlati feladatokban kellett megmutatniuk a rátermettségüket. A nap utolsó szakmai programja Kovács Dóra interaktív, orvostechnikai témájú előadása volt. A diákok és kísérőik nemcsak új ismeretanyagokra tehettek szert, hanem számos eszközt és implantátumot maguk is kézbe vehettek. Ez a kézzelfogható tapasztalás nagyban segíti a tanulást és a megértést, ráadásul testközelből világított rá arra is, hogy az orvostechnika milyen szorosan összefonódik az anyagtudománnyal, hiszen egy beültethető eszköz sikere alapvetően a felhasznált anyagok tulajdonságain múlik.
A rendezvényt az eredményhirdetés zárta, ahol a számtalan értékes nyeremény mellett a legjobban szereplő 6 csapat tagjai 30 intézményi felvételi pontot szereztek a BME-re! Valamint azon csapatok tagjai, akik a 2. forduló és a döntő során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, Tehetségútlevelet kaptak. Ezáltal szakkollégiumunkba egyszerűsített eljárásban, tagjelölti státuszra lesznek jogosultak, amint megkezdik felsőoktatási tanulmányaikat.
Az egyetemisták döntőjére pedig június 12-én délután került sor a BME K épületében. A csapatok itt több területen is megmérkőztek egymással: ki kellett tölteniük egy anyagtudományi kvízt, meg kellett oldaniuk egy összetett anyagválasztási és egy számolási feladatot, valamint anyagtudományi jelenségekkel kapcsolatos filmes és sorozatos bakikat is fel kellett ismerniük, melyekről rövid jelentést írtak.






Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a BME Gépészmérnöki Karnak, valamint az Anyagtudomány és Technológia Tanszéknek a támogatásukért. Külön köszönet illeti Prof. Szabó Péter János tanszékvezető urat és a tanszék többi munkatársát, akik a feladatok lektorálását és a verseny védnökségét vállalták.
A verseny nem jöhetett volna létre a Nemzeti Tehetség Program „Tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása” (pályázati azonosító: NTP-TMV-25-0116) című pályázata, a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának, és a Gépészmérnök-képzésért Alapítvány anyagi támogatása nélkül.
Hálásak vagyunk partnereinknek is, akik hozzájárultak a verseny sikeréhez: TRUMPF Hungary Kft., Atlas Copco Group, Semilab Félvezető Fizikai Laboratórium Zrt., MVM Services Zrt., Szkéné Színház, STABILO International GmbH.

















