Gillemot László Szakmai nap

Az idei szakmai napot október 7-én tartottuk meg. A program a BME MT épülete előtt álló Gillemot szobor megkoszorúzásával kezdődött, mely után az előadások következtek.
Az előadásokat Dr. habil. Májlinger Kornél tanszékvezető, Prof. Szabó Péter János, Gyura László hegesztőmérnök, illetve Dr Kovács Dorina tartotta. Az eseményen sokan részt vettek, nagy örömünkre a tavalyi arányokhoz képest a résztvevők túlnyomó többsége hallgató volt. 
Dr. habil. Májlinger Kornél előadása humoros, tanulságos történeteket mutatott be a hegesztés kihívásairól és furcsa, nem szabványos megoldásairól. Prof. Szabó Péter János „Szemcsehatárok” című előadásával az acélok szemcseszerkezetét és annak változásait mutatta be részletekbe menően. Gyura László előadása során a téma ismét hegesztés volt, csak ezúttal nem a hibás munkák kerültek bemutatásra, hanem az érdekes, működőképes megoldások, egy saját tervezést is beleértve. Dr. Kovács Dorina egy roncsolásmentes anyagvizsgálati eljárást mutatott be.

Idén a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Nemzeti Tehetség Programhoz benyújtott NTP-SZKOLL-20-0067 számú, a “Fémek, a világháló csapdájában” című pályázatunkra 2 264 000 Ft támogatást nyertünk. Az eseményre a cateringet az elnyert összegből finanszíroztuk. A 2021.01.01-től 2021.12.31-ig tartó támogatási időszakban további előadásokat, beszélgetéseket, kurzusokat szervezünk.