Gillemot László Szakmai Nap

2020. október 7-én névadónkra emlékezve megtartottuk első Gillemot László Szakmai Napunk. Az eseményt Gillemot professzor mellszobrának megkoszorúzásával nyitottuk, majd ezt követően négy szakmai előadást hallgathattak meg az érdeklődők, amelyek az anyagtudományhoz kapcsolódó ipari problémákat tártak fel.   Külön köszönettel tartozunk a Gillemot családnak, akik a koszorúzáson vettek részt. Ezen felül köszönet illeti az előadókat is. AzContinue reading „Gillemot László Szakmai Nap”

Fémek újrahasznosítása pódiumbeszélgetés

A mai világban az újrahasznosítás az egyik legfelkapottabb kérdéskör, mégis legtöbbször csak a polimerek világára szorítkoznak a beszámolók és a közmédia. Ennek orvoslása érdekében megrendeztük a Fémek újrahasznosítása pódiumbeszélgetésünket, ahol végre fényt derítettünk a témában rejlő nehézségekre, eloszlattunk pár hiedelmet és megtudtuk, hogy Magyarországon milyen módszereket alkalmaznak a fémek újrahasznosítására. Bár az eseményt csak onlineContinue reading „Fémek újrahasznosítása pódiumbeszélgetés”

Nyári tábor

Szakkollégiumunk számára rendkívül fontos a szakmai tevékenységek elvégzése mellet a közösség építése. Így, Július 16-20 között a BME ifjúsági táborában, Balatonlellén tartottunk egy több napos csapatépítést, mely során mindenki kicsit jobban megismerhette a másikat kötetlenebb programok során. Az ilyen típusú események hozzájárulnak a társaság alakulásához, így a későbbiekben jobban együtt tudunk működni szervezetként és hatékonyabbanContinue reading „Nyári tábor”

Anyagtudományi verseny

Idén részt vettünk a tanszékünk által meghirdetett IV. Anyagtudományi verseny szervezésében, és lebonyolításában. A vírushelyzetre való tekintettel a verseny első két fordulóját online formában rendeztük meg. Az utolsó, harmadik fordulóban azonban személyesen mérte össze tudását a 6 csapat. Köszönjük mindenkinek a részvételt, eredményeitekhez pedig gratulálunk!  Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériuma NTP-SZKOLL-19-0066 kódszámú Nemzeti TehetségContinue reading „Anyagtudományi verseny”

Tudománykommunikációs kurzus

Ezen a hétvégén online tudománykommunikációs kurzuson vettünk részt, mely során Dr. Zsíros László Róbert, tudománykommunikációs tréner, a Szertár blog alapítója osztotta meg velünk tudását és tapasztalatait. A kurzus során az élet bármely területén hasznos tudománykommunikációs ismereteket tanultunk. Köszönjük trénerünknek az oktatást, a tagjainknak pedig a részvételt!  Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériuma NTP-SZKOLL-19-0066 kódszámú NemzetiContinue reading „Tudománykommunikációs kurzus”

MSC Marc kurzus

A mai nappal véget ért az MSC Marc végeselem szoftver kurzusunk, melyet Dr. Bobor Kristóf tartott angol nyelven. Sajnos az utolsó alkalmakat át kellett helyeznünk online platformra, de hiszünk benne, hogy így is rengeteget tanulhattunk együtt! Köszönjük Kristóf átadott tudását, a résztvevőknek pedig, hogy velünk tartottak!  Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériuma NTP-SZKOLL-19-0066 kódszámú NemzetiContinue reading „MSC Marc kurzus”

XXV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka videókonferencia

A XXV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka videókonferencián 5 tagunk vett részt 2020. március 26-án. A résztvevők délelőtt plenáris előadásokat hallgathattak meg, majd párhuzamosan 6 szekcióban folytak előadások a délután folyamán. Tagjaink az alábbi kutatásaikat prezentálták: Asztalos Lilla, Leveles Borbála – Tetoválótűk károsodásának vizsgálata Leveles Borbála, Kemény Alexandra, Orbulov Imre Norbert – Kerámia gömbhéjjal töltött, alumíniummátrixúContinue reading „XXV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka videókonferencia”

VII. G épület vetélkedő beszámoló

2019-ben 11 csapattal indult el a vetélkedő, amely során izgalmas állomásokon mutathatták meg a résztvevők tudásukat, ügyességüket. Idén először két támogatója is volt az eseménynek, a TATRATEA, akiktől a dobogósok ajándékcsomagot kaptak, valamint a Fütyülős, akikkel az egyik állomáson találkozhattak a játékosok, valamint ajándékokkal is támogattak bennünket. Ezúton is köszönjük támogatóinknak a felajánlásokat. A versenyContinue reading „VII. G épület vetélkedő beszámoló”

Busch és IGM gyárlátogatás

2019 októberében a szakkollégium tagjaival közösen elutaztunk Győrbe, ahol gyárlátogatások során betekintést nyerhettünk a térség jelentősebb cégeinek munkájába.  Az egyik ilyen cég a Busch-Hungária Kft., amelynek fő profilja vasöntvények gyártása homokformák segítségével. A látogatás során vendéglátóink különös odafigyeléssel mutatták be a használt technológiát és vezettek végig minket a teljes gyártási folyamaton.  A másik vendéglátó cégContinue reading „Busch és IGM gyárlátogatás”

VII. G Épület Vetélkedő

Idén VII. alkalommal kerül megrendezésre a G Épület Vetélkedő, amely során különböző ügyességi és logikai feladatokat oldhattok meg anyagtudománnyal kapcsolatos témakörökben.TDK-zol? Gyere el utána levezetni kicsit a gőzt! Nem TDK-zol? Akkor sincs kifogás, rektori szünet lesz aznap. 😉 Az esemény regisztrációhoz kötött, jelentkezni 4 fős csapatokban lehet 2019.11.07. éjfélig az alábbi linken. A részvételi díjContinue reading „VII. G Épület Vetélkedő”