Anyagtudományi verseny

2021. június 22-én megrendezésre került az Anyagtudomány és Technológia Tanszék és a Gillemot László Szakkollégium szervezésében az V. Anyagtudományi verseny utolsó fordulója. A verseny szervezésében aktív szerepet vállalt szakkollégiumunk vezetősége, tagjaink pedig szép számban képviseltették magukat versenyzőkként.
A verseny első fordulójában a résztvevőknek egy a témába vágó teszt kitöltése volt a feladatuk, a második fordulóban, pedig egy általuk választott érdekes anyagtudományi jelenséget kellett bemutatniuk egy 3-5 perces videó formájában.
A harmadik forduló során a csapatok kaptak egy-egy egyéni tervezési feladatot, amivel a tanszéki gépekhez terveztek valamilyen kiegészítő eszközt/alkatrészt. A feladatok mindegyike kellett, hogy tartalmazzon valamilyen mechanikai számítást, amellyel a csapat a különböző rögzítő/befogó berendezések “üzemi” igénybevételének ellenőrzését végezte, továbbá a tervezett alkatrész valamilyen formában történő ábrázolását. A leadott dokumentációk és a munkák prezentálása alapján a zsűri három fő szempontot mérlegelt: a tervek megvalósíthatóságát, a szükséges/előírt funkciók betöltését és a dokumentáció, valamint az előadás szakmai megfelelőségét. A jól sikerült eszközök a nyár folyamán legyártásra kerültek.

Idén a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Nemzeti Tehetség Programhoz benyújtott NTP-SZKOLL-20-0067 számú, a “Fémek, a világháló csapdájában” című pályázatunkra 2 264 000 Ft támogatást nyertünk. Az ajándékutalványokat az elnyert összegből finanszíroztuk. A 2021.01.01-től 2021.12.31-ig tartó támogatási időszakban további előadásokat, beszélgetéseket, kurzusokat szervezünk.