Hatalmas örömmel jelentjük be, hogy a Nemzeti Tehetség Program a Szakkollégiumok tehetséggondozó programjainak támogatása (NTP-SZKOLL-25), valamint a Tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása (NTP-TMV-25) című pályázatokon Szakkollégiumunk összesen 5.700.000 Ft támogatást nyert el!Az SZKOLL pályázat keretein tanulmányi utazások, konferencia részvételek, szakmai és közösségi programok, valamint a Szakkollégiumunk Irodájának és közösségi terének fejlesztése fog megvalósulni.A TMVContinue reading „Sikeres NTP pályázatok!”
Kategória tár:Eredmények
Újbuda Önkormányzata Szakkollégiumi Működési és Fejlesztési pályázata Eredmény
Hatalmas örömmel jelentjük be, hogy Újbuda Önkormányzata egyetemek és főiskolák szakkollégiumainak működése és fejlesztése támogatására kiírt pályázatán Szakkollégiumunk sikeresen pályázott és 402 ezer Forint támogatást szerzett.A pályázat keretein belül csapatépítő programok, valamint a Szakkollégiumunk Irodájának és közösségi terének fejlesztése fog megvalósulni. Hálásan köszönjük szépen a támogatást!
Kiemelkedő TDK-eredmények születtek!
A 2025-ös Tudományos Diákköri Konferencián szakkollégiumunk hallgatói idén is kimagasló eredményeket értek el számos anyagtudományi, gépészeti és interdiszciplináris tématerületen. A díjak sokszínűsége jól jelzi azt az innovatív, nyitott és kutatásorientált szemléletet, amely a szakkollégium munkáját jellemzi. Külön öröm, hogy több tagunk különdíjat is kapott, illetve többen továbbjutottak az EELISA nemzetközi TDK-ra és a TDK+ programba.Continue reading „Kiemelkedő TDK-eredmények születtek!”
Sikeres szereplés nemzetközi konferenciákon!
Idén is kiemelkedően szerepeltek tagjaink a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakán (FMTÜ) és a Nemzetközi Gépészeti Konferencián (OGÉT). XXX. FMTÜ-n két hallgatónk mutatta be kutatásait:Simon Virág: A kitöltési tényező és a lézernyaláb lengetésének hatása kézi lézeres hegesztés eseténSzovák Benedek: Alternatív eljárás irányított szállal erősített szintaktikus fémhab gyártására XXXIII. OGÉT konferencián hallgatóink az általános gépészet, valamint azContinue reading „Sikeres szereplés nemzetközi konferenciákon!”
Kiváló eredményekkel zártuk a 37. OTDK-n!
Szakkollégistáink idén is eredményesen szerepeltek az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) eseményein: összesen 13 dolgozattal vettünk részt, amelyek közül 7 dolgozat ért el helyezést vagy különdíjat.A Kémiai és Vegyipari szekcióban, a Kolloid- és makromolekuláris kémia tagozatban Borbás Balázs 1. helyezést ért el.A Műszaki Tudományi szekcióban Polimertechnika tagozatban Dremák Csenge 3. helyezést ért el.A Műszaki TudományiContinue reading „Kiváló eredményekkel zártuk a 37. OTDK-n!”
XI. Országos Hegesztési Verseny – Kiemelkedő eredményekkel zártuk!
2025. április 11-én immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Hegesztési Szakosztály a nagy hagyományokkal rendelkező Országos Hegesztési Versenyt. Az idei megmérettetésen 16 csapat mérte össze tudását, ahol szakkollégiumunk csapatai előkelő 2. és 8. helyezést értek el.Gratulálunk versenyzőinknek a remek teljesítményhez és az elért eredményekhez!Fotók: https://foto.ktk.bme.hu/…/2025-04-10-xi-orszagos…/
Támogatást nyertünk a XI. kerületi pályázaton!
Nagy örömmel osztjuk meg, hogy a Gillemot László Szakkollégium 350.000 forint támogatást nyert az Újbuda Önkormányzatának pályázatán! A támogatásból szakmai programjainkhoz szükséges alapanyagokat, valamint irodánk és közösségi terünk fejlesztéséhez berendezéseket és eszközöket tudunk beszerezni. Köszönjük a támogatást!
Intézményi TDK eredmények 2024
Anyagtudomány és -technológia szekció:1. díj: Simon Virág: A technológiai tényezők hatása a varratgeometriára kézi lézeres hegesztés esetén2. díj: Gábriel Bálint, Prémus Karina: Nitridálás és többrétegű bevonatok hatása eltérő ötvözöttségű acélok tribológiai tulajdonságaira2. díj: Oláh Klaudia: Porkohászati technológiával előállított rozsdamentes acél hibrid felületkezelése Cellás Szerkezetek szekció:1. díj: Pados Gábor: Funkcionális fémhab szerkezetek kötéstechnológiai lehetőségei és mechanikaiContinue reading „Intézményi TDK eredmények 2024”
A Gillemot László Szakkollégium Minősített Szakkollégium lett
Örömmel jelentjük be, hogy a Szakkollégiumi Egyeztető Fórumának (INTERKOLL) Minősítési Bizottsága elfogadta és pozitív elbírálásban részesítette beadott pályázatunkat, így 2024. július 1-étől a Gillemot László Szakkollégium „Minősített Szakkollégium” címmel rendelkezik egy éven át.Hiszünk benne, hogy ezzel a minősítéssel nagyot léptünk előre, de a munkánk nem áll meg még itt, törekedni fogunk, hogy a következő pályázatContinue reading „A Gillemot László Szakkollégium Minősített Szakkollégium lett”
XXXII. Nemzetközi Gépészeti Konferencia: Beszámoló
Élménybeszámoló a csíksomlyói OGÉT konferenciáról, Breznay Csaba (tagunk) cikke: 2024. április 25-28 között az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság EMT Gépészeti Szakosztályának szervezésében megrendezésre került a XXXII. Nemzetközi Gépészeti Konferencia, melynek célja az erdélyi magyar műszaki értelmiség szakmai színvonalának emelése, a kutatási munkára ösztönzés, a tudományos kapcsolatok ápolása és a magyar műszaki nyelv művelése. AContinue reading „XXXII. Nemzetközi Gépészeti Konferencia: Beszámoló”
